Helyi sport

2024.03.13. 16:00

Ennyi borsodi csapat lesz az augusztusban startoló kupasorozatban

Budapest 20230426 Labdarúgás Amatõr Magyar Kupa MK Felsõzsolca - Nyergesújfalu Foto Török Attila - Nemzeti Sport A képen: öröm érem csapat trófea

Fotó: Török Attila

Bár még zajlik a 2023/2024-es Magyar Kupa-idény, azonban már nyílvános az MK-sorozat 2024/2025-ös versenykiírása is, megtalálható a Magyar Labdarúgó Szövetség dokumentumtárában, amelyet február 5-i hatállyal hagyott jóvá az elnökség. A kupára nevezniük kell azoknak a csapatoknak, amelyek arra jogot nyertek, méghozzá június 28.-án, pénteken 12 óráig, a nevezési díj 100 000+áfa. A mezőny július 12-én alakulhat ki, miután a fellebbviteli bizottság másodfokú határozata is megszületett, a sorsolás majd ezután készíthető el. A szövetség tájékoztatása alapján a 24/25-ös szezonban összesen 172 klub (sportegyesület) vesz részt, oly módon, hogy a vármegyei igazgatóságok/BLSZ 94 csapatot ,,adnak fel", amihez jön a 12 NB I-es, a 18 NB II-es, illetve a 48 NB III-as együttes.

A vesztesek a két helyért

A vármegyék nagyságuktól, csapatlétszámuktól függően 3-6 csapattal kvalifikálnak a főtáblára, a legkevesebb hely Heves és Tolna vármegyének jutott (három-három), míg hat hely hat vármegyének, így Borsod-Abaúj-Zemplénnek is. Annak, hogy mely vármegyei klubok, egyesületek kerülnek fel az országos főtáblára, az alapja az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Igazgatóság által szervezett vármegyei kupa. Az aktuális, 2023/2024-es sorozat ott tart, hogy a legjobb 8 közé került együttesek április 17-én, szerdán 17 órától játszanak a négy közé jutásért, az alábbi párosítás szerint: Gesztely FC Sport-Bau – Sárospataki TC, SunPro Napenergia-Ónod SE – MVSC-Miskolc, Tállya RSE – Mezőkeresztes VSE, Borsod Sport Klub Alsózsolca – Hidasnémeti VSC. A párharc négy győztese jogot nyer arra, hogy ott legyen a Magyar Kupa 2024/2025-ös szezonjának országos főtábláján, míg a veszteseket két párba sorsolják, és azoknak a csatáknak a nyertesei szintén készülhetnek a nyáron induló MK-szereplésre. Ezt a kört majd május 8-án rendezik meg, míg az elődöntő két továbbjutója május 22-én 17 órától meccsel majd egymással a megyei kupa fináléjában.

Bárki játszhat bárkivel

A 24/25-ös sorozat lebonyolításáról érdemes tudni, hogy az első fordulóban már pályára lép a második vonal 15-18. helyezett alakulata (4 csapat), az NB III-as osztályozók vesztesei (2 csapat), a harmadosztály 23/24-es bajnokságában a négy csoport 2-16. helyezett klubjai, kivéve az NB I, és az NB II tartalék gárdái (44 csapat), illetőleg a vármegyék részéről feladott együttesek (94 csapat) – vagyis 72 összecsapást fognak a nyitó körben lebonyolítani. A második fordulóban 36-ot, aztán a harmadikban majd 32-t, miután a második fordulóból 36 továbblépőhöz fog ,,jönni" a 12 NB I-es, és a 16 NB II-es klub. Az első, és a második fordulóra vonatkozik, hogy az itt résztvevő csapatokat az MLSZ versenybizottsága a földrajzi elhelyezkedésük alapján négy sorsolási csoportba sorolja majd be (Észak-Kelet, Dél-Kelet, Észak-Nyugat, Dél-Nyugat), és a kialakított sorsolási csoportokba került csapatokat sorsolja össze; a csoportokon belül nem lesz kiemelés, bárki játszhat bárkivel. A 3. fordulóval kapcsolatos tudnivaló, hogy a belépő NB I-esek ebben a szakaszban kiemeltek lesznek, és a forduló sorsolásakor majd nem kerülhetnek össze. Valamennyi összecsapáson egy mérkőzésen dől el a továbbjutás kérdése. Nincs abban változás, hogy a legtovább jutó két területi, vagy annál alacsonyabb osztályú csapat fogja vívni az Amatőr Kupa döntőjét 2025 tavaszán.

Négy forduló 2024-ben

Az MLSZ 2024/2025-ös versenynaptárában már fellelhetőek a játéknapok is. Eszerint a kupasorozat augusztus 3-4-én veszi kezdetét, vagyis akkor szombaton és vasárnap is lesznek mérkőzések. A második fordulót három héttel később, szintén hétvégén fogják lebonyolítani (augusztus 24-25.), a harmadikat pedig szeptember 14-15-én. A negyedik kör játéknapja október 30., szerda, ekkor már ki fog alakulni a legjobb 16 mezőnye. 2024-ben több kupameccsre nem kerül sor, a 8 közé kerülésért zajló párharcokat 2025. február 26-án, szerdán fogják megrendezni. A negyeddöntő időpontja április 2., szerda, az elődöntőé április 23., szerda, a döntőé – melynek helyszíne a Puskás Aréna lesz – 2025. május 14., szerda. MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!