Nagyvilág

2010.05.05. 14:51

GÖRÖG VÁLSÁG: három halott az athéni tüntetéseken

<p>A görög rendõrség közlése szerint három ember halt meg szerdán egy banképületben, amelyet a kormány megszorító intézkedései ellen tüntetõ fiatalok gyújtottak fel Athénban.</p>

Az épületben húszan rekedtek. Mentésük jelenleg is zajlik. Közben a rendõrség könnygázgránátok bevetésével próbálta visszaszorítani a parlament megrohamozásával próbálkozó tüntetõket, Athénban. Közben Szaloniki városában is bankok, valamint kirakatok voltak a kõdobáló fiatalok célpontjai. Mindkét városban tízezrek gyûltek össze, hogy tiltakozzanak a kormány megszorító intézkedései ellen.

A görög fõváros központjában több tucatnyi fiatal tüntetõ dobott Molotov-koktélokat banképületekre és üzletekre. Az egyik megtámadott bank kigyulladt, és a rendõrség közlése szerint három ember halt meg a lángok között. Az épületben nagyjából húsz ember rekedt, kimentésükön a tûzoltók dolgoznak.

A rendõröknek közben könnygázgránátokat kellett bevetniük a parlament épületénél, ahol tüntetõk egy csoportja megpróbált áttörni a rendõrök sorfalán, hogy bejusson a törvényhozás épületébe. A fiatalok korábban vasrudakkal vertek szét boltokat, és buszmegállókat a görög fõvárosban, miközben egyetlen rendõr sem volt a közelben - közölte az AFP francia hírügynökség helyszíni tudósítója.

Athénban nagyjából húszezer embert gyûlt össze, hogy a görög kormány megszorító intézkedései ellen tiltakozzanak. Két különálló tüntetést tartottak a görög fõvárosban, amelyek résztvevõi a parlament épületénél kezdtek összegyûlni. A BBC brit közszolgálati televízióban bemutatott felvételek tanúsága szerint rendkívül feszült a hangulat a parlamentnél.

Közben Szaloniki városában nagyjából 15 ezer embert vonult utcára. A kövekkel dobálózó demonstrálók a városközpontban lévõ boltokat és bankokat támadták. A rendõrség könnygázgránátokkal oszlatta fel a fiatalokból álló csoportokat.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!