Se vége, se hossza a szabálytalan parkolásoknak

Akt.:
Se vége, se hossza a szabálytalan parkolásoknak
Se vége, se hossza a szabálytalan parkolásoknak
Miskolc – Rengeteg fotót kapunk a parkolás írott és íratlan szabályainak átlépőiről, jöjjön egy adag ezekből!

Következzen egy újabb csokor azokból a fotókból, amelyeket olvasóink küldenek nekünk a leglehetetlenebb parkolási helyzetekről. Közben vélemények is érkeznek szép számmal ezekből következzen most két – egymással éppen ellentétes ezek közül.

23805452_1534353019977334_498721078_n

Ferenc azt írja: „Az ilyen parkolásoknál arra is kell néha gondolni, hogy az így parkoló ember lehet, hogy csak félti a nagyobb értékű kocsiját attól, nehogy rányissák az ajtót, vagy megkarcolják parkoláskor. Például Szerencsen a Tesco parkolóban én is mindig két helyen állok meg mert a sok hétvégi és falusi sofőr szinte minden nap okoz ott koccanásos balesetet, és vannak olyan embertársaink is, akivel nem szívesen kerül konfliktusba az ember. Illetve az ajtó karcolása kerülne annyiba mint sokak autója. Mérlegelni kell ezeket az eseteket is.”

utanfutos

Gergely szerint viszont nincs olyan ok, ami magyarázattal szolgálna arra, ha valaki nem a szabályoknak megfelelően parkol: „Engem nagyon zavar az, hogy egyes emberek nem veszik arra a fáradtságot, hogy normális parkolást végrehajtsanak. Attól mert (gyakran) nagy és luxus autója van valakinek, még ugyan olyan ember, ugyan úgy tartsa be a szabályokat mint más. Én is megtehetném, de bennem van annyi tisztelet, hogy más autósnak szabadon hagyom a helyet. Remélem ez a helyzet javulni fog!”

23772447_1534353003310669_753737169_n

És, akkor most következzenek az olvasóktól kapott aktuális fotók. Önnek mi a véleménye erről? Várjuk a véleményeket, hozzászólásokat és persze fotókat továbbra is az imre.horvath@eszak.hu címre.

ÉM


Nem csak a Suzuki...
Miskolc - Újabb autós mutatta be, hogyan kell négy parkolóhelyet elfoglalni egyszerre. Korábban a „nem szabványos” parkolás bajnokaiként mutattunk be egy suzukist, akinek sikerült úgy megállnia az egyik nagyáruház parkolójában, hogy négy parkolóhelyet foglalt el, és tette lehetetlenné a megközelí...

Lehetetlen parkolás Diósgyőrben - Amikor a szabály is sérül
Miskolc - Olvasóink által beküldött parkolási fotók nagy része csak a jó ízlést sérti. A mostani összeállítás szereplői a KRESZ-t is. Péter nevű olvasónk egy csokorra való lehetetlen parkolást küldött Diósgyőrből, ahol nem azzal van a baj, hogy ráállnának a vonalra, vagy, hogy ne párhuzamosan par...

Parkolgatás: csak a szokásos
Miskolc - Az áruházak parkolójában különösen nem érdekel senkit a felfestés. Sorban kapjuk olvasóinktól a parkolási fotókat felhívásunkra, amelyek nagy része áruházak parkolójában készül. Úgy tűnik az autósok ezekben a parkolókban különösen elengedik magukat és nem nagyon törődnek az írott, vagy ...

Természetkedvelő SUV a füvön Miskolcon
Miskolc - Van, aki nem téveszti el a vonalat a parkolóban, mert nem is az aszfalton áll. László nevű olvasónk Miskolcon, a Kemény Dénes uszoda előtt lőtte a „természetbarát sofőr tökéletes parkolását”. Azt írja nekünk: „mint az a képen is látható az uszoda előtti parkoló szinte teljesen üres, de ...

Ha a családos hely is kevés...
Miskolc - Egészen meglepő fotókat is kapunk a parkolási megoldásokról, amelyeket folyamatosan közreadunk. De továbbra is várjuk a fotókat! Lapunk felhívására többen is "nyitott szemmel" kezdtek járni és telefonjukat előkapva egészen érdekes parkolási megoldásokat küldtek nekünk. Rögtön ötöt ...

Fotó: Olvasónk
Borsod-Abaúj-Zemplén - Az állatbarát sem biztos, hogy jól parkol. Folyamatosan érkeznek olvasóinktól a fotók a parkolás bajnokairól, akik nem hagyják, hogy összezavarja őket a felfestett vonal, ők akkor is úgy állnak meg, ahogy akarnak. A beérkezett képeket folyamatosan közreadjuk a boon.hu ol...

Nem bonyolította túl...
Miskolc - Nem csitul a vita olvasóink körében, hogy mi az a szabályokat ugyan nem sértő, de a jó ízlés határát átlépő, vagy legalábbis másokat bosszantó parkolási–autóleállítási mód, ami még elnézhető, és mi az, ami mindenképpen túlmegy a „jó ízlés határán”. Olvasóink körében van, aki támogatja k...

Ez sem az igazi...
Borsod-Abaúj-Zemplén - Továbbra is várjuk olvasóinktól a rosszul parkolók fotóit. Érkeznek – de még mindig várjuk – a fotók és vélemények is a lapunkban meghirdetett felhívásra, amelyben olyan járművekről kértünk fotókat olvasóinktól, amelyekkel úgy álltak meg, hogy azzal a szabályokat, vagy a jó...

martinkertvaros_parasztparkol11
Miskolc - Továbbra is érkeznek a fotók olvasóinktól a bosszantóan parkoló autósokról. A mostani képek egy már nem fiatal mobiltelefonnal, a miskolci Martin-kertvárosban készültek. A piros autó a településrész egyirányú utcácskájában a menetiránnyal szemben, az utcakereszteződésbe belógó farral p...

Rosszul csinálod: az ikszre parkolt a suzukis
Miskolc - Összeállítás a parkolás géniuszaiból, olvasóink fotóiból. Hihetetlen néhányan mennyire nem tudnak – vagy akarnak – helyesen parkolni...! Szép számmal érkeztek fotók és vélemények is a lapunkban meghirdetett felhívásra, amelyben olyan járművekről kértünk fotókat olvasóinktól, amelyekkel ...

A legelvetemültebb parkolásokat keressük
Borsod-Abaúj-Zemplén - Keresztbe-kasba, két helyre, vagy egyenesen négyre, a merőleges parkolóhelyre hosszában, a párhuzamosra keresztben, a halszálkásra fordítva, családira kabrióval, rokkant helyre sportautóval, rá a megállni tilos táblára, elfoglalva a járdát, felállva a díszkőre, fűre, beparkolv...








hirdetés




hirdet�s