Gyermekvédelem

2024.05.01. 08:07

Bagdy Emőke szerint a hívő közösségeknek rendkívüli felelőssége van a gyermekvédelemben

– A törvényi védelem fontos, szükséges, de a gyermekek megóvását a szülők tanításával, valamint a családok és az iskola szorosabb együttműködésének elősegítésével kellene kiegészíteni – fogalmazott a klinikai szakpszichológus a Pax Televízióban. Kifejtette: fontos a törvényi védelem, de kultúraváltásra is szükség van a gyermekek érdekében.

MW

A Duna-díjjal kitüntetett Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, a pszichológiatudomány kandidátusa a budai rendelőjében 2021. november 17-én

Forrás: MTI

Fotó: Cseke Csilla

Bagdy Emőke véleménye szerint a kultúraváltás nélkül nehezen változtatható meg az a fájdalmas tény, hogy

Magyarországon a 2016 óta készülő Gyermekjogi jelentések tanúsága szerint évről évre nő a veszélyeztetett és bántalmazott gyermekek száma.

A Magyar Nemzet által szemlézett interjúban a professzor kifejtette: bár pontos statisztikai adatok nincsenek, a rendelkezésre álló ismeretek alapján hazánkban a gyermekbántalmazások, köztük a szexuális abúzus döntő többsége családon belül történik. Ezek egy részét pedig a gyermekvállalásra készülő fiatalok felkészítésével, a közösségek megerősítésével és a normalitás melletti határozott kiállással meg lehetne előzni.

Egy nyolcfős közösséggel, teljesen öntevékeny módon már két évvel ezelőtt keresztény szellemiségű európai gyermekvédelmi programot állítottunk össze. Ennek a projektnek a kiinduló tézise, hogy minden szülőnek és nevelőnek tudnia kell, mitől szükséges megóvni a gyermekeket a normál, egészséges fejlődéshez. Már egy durva szó is mély nyomot hagy bennük

 – fejtette ki a klinikai szakpszichológus.

Kiemelte, hogy ugyanakkor a szülői gyengédség is átalakulhat abúzussá, hiszen főleg édesanyaként mindenki megtapasztalhatja azt az összefonódó, meghitt, intim állapotot, melyet a gyermeke iránt érez. Mint mondta, nagy szükség lenne szülői nevelésre, melyet akár a gyülekezetek is kezdeményezhetnének.

A műsorban felidézték, hogy az elmúlt években már indultak átfogó gyermek- és ifjúságvédelmi programok a magyar katolikus egyház közösségeiben és intézményeiben, amelyek magukban foglalják a gyermekbántalmazás megelőzését célzó intézkedéseket, a szükséges jelzőrendszerek felállítását, a kríziskezelést és feldolgozást, valamint a szemléletformálást is.

Megdöbbentő adatot közölt: 

a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések 97 százalékát ismerős személy követi el.

A sértettnek segítséget kérni nincs bátorsága, nem meri elmondani a vele történteket, az ősbizalom, amely embertől emberig, lélektől lélekig terjed, teljesen eltörik.

 A napvilágra került gyermekbántalmazások pedig rávilágítottak arra, hogy kultúraváltásra van szükség, amelyben a hívő közösségeknek rendkívüli felelőssége van

 – emelte ki.

A professzor arra is kitért, hogy 

a bizalom, a szeretet, a biztonság, a gondoskodó jelenlét alapszükséglet, melyre minden gyermek igényt tart, és ennek biztosítása egyéni, társadalmi és családi feladatunk, mert „ ha ezek rendben volnának, nem történne ennyi tragédia sem."

 Ettől eltérő viselkedésmód, amely nem tudja a gyermeket megfelelően biztonságban tartani, veszélyeket hordoz magában. Minden olyan cselekedetet nagyon nehezen lehet eltüntetni, amely két embert egymással szembefordít.

A szeretetmegvonással járó büntetés az egyik legsúlyosabb formája a bántalmazásnak. Ez nagy traumát idéz elő, hiszen a gyermek elhiszi, hogy nem szeretik. Szeparációs szorongás alakul ki benne, ez pedig egyenlő a halálfélelemmel

– mutatott rá. Bagdy Emőke szerint az sem mindegy, hogy milyen közösségből és családból jövünk. Mint fogalmazott, a gyermeknek az első számú példaképe a szülő, ezért nagy jelentőségű, hogy az általános és alapértékeket megtanulja a fejlődése során.

A korszellem, melyben élünk egyre kártékonyabb a személyiségfejlődés szempontjából. Előtérbe kerül az önző, individualista, egoista szemlélet, amelyet a gyermek természetesnek vesz. Ezáltal kialakulhat benne a hedonista attitűd

– magyarázta a professzor, aki arról is beszélt, hogy számít, mit adunk át a gyermeknek, milyen közösségbe visszük.

A Magyar Nemzet eredeti, teljes cikkét ITT tudja elolvasni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában