Letűnt miskolci villamosvonalak nyomában

Akt.:
Letűnt miskolci villamosvonalak nyomában
Miskolc – Kevés olyan város létezik, aminek akkora villamos-mániája van, mint Miskolcnak. Főleg annak tudatában, hogy valójában csak egy igazi, kelet-nyugat irányú vonala van, hiszen az egyes és a kettes villamos egészen az Újgyőri piacig egy pályán fut, csak itt kanyarodik le az egykori vasgyárba a kettes.

Ám Miskolcon sem mindig ez az egy vonal létezett, hiszen amíg a lakosság – leginkább a több műszakban dolgozó gyári munkások – igénye megkívánta, addig volt 3-as, 4-es, sőt 0-s számú villamosa is a városnak. A Miskolc Adhatott blog cikke a miskolci villamosvonalakról a Borsod Online-on.

Annak idején műszakváltáskor felpattantunk a jó öreg 3-as, 4-es vagy éppen a 0-s villamosra, manapság pedig, ha jól időzítünk, kívül-belül karácsonyi vagy éppen húsvéti díszekkel teleaggatott Tátrára szállhatunk fel.”

villamos1

  • Miskolcon az első villamos 1897. július 10-én indult meg a Tiszai Pályaudvar és a Verestemplon között, a mai 1-es villamossal megegyező vonalon, egy vágányon
  • Épült egy erre merőleges villamosvonal is, előbb a Búza tér és a Népkert között, majd 1910-ben a vonalat meghosszabbították Hejőcsabáig
  • Az észak-déli vonal csak 1960-ig működött, a kihasználatlanság miatt szüntették meg
  • A vasgyári munkások kérésére épült a Tiszai Pályaudvar-Verestemplom folytatásaként a Verestemplom-Vasgyár vonal
  • 1951-ben épült egy villamosvonal a DVTK stadion és a nehézszerszám-gépgyár között, ez 1974-ben szűnt meg
  • A villamosvonalak 1951-ben kaptak számozást
  • A 0-s villamos az LKM-műszakváltása idején felmerülő többletigényeket szolgálta ki, a 2-es villamos betétjárata volt, 1989-ben szűnt meg
  • A 3-as villamos 1951-1991 között futott Diósgyőr és a Vasgyár között, műszakváltás idején
  • A 4-es villamos 1964-1976 között futott, kizárólag hétköznap, műszakváltáskor. A tatárdombi munkásokat szállította.

villamos2

További érdekességeket a miskolci villamosvonalakról a Miskolc Adhatott oldalon olvashat.

(Hamarosan bővebben is foglalkozunk a miskolci villamosközlekedés történetével.)


A miskolci metró legendája

Tegyük fel, hogy a stadionnál kisétálunk az Andrássy útra, lemegyünk a mozgólépcsőn, majd körülbelül 7-8 perc múlva felbukkanunk a Széchenyi utcán úgy, hogy közben nem átkozódtunk a reggeli csúcsforgalomban. Utópia lenne? Annyira nem, hiszen kicsin múlott, hogy ne legyen metrója a miskolciaknak. A Miskolc Adhatott blog cikke a vasgyári metró legendájáról a Borsod Online-on.








hirdet�s