2024.05.04. 08:30
Új kültéri kézilabda pályát avattak Megyaszón
Május 3-án pénteken vehették birtokukba kézilabdások az iskola udvarán létrehozott sportlétesítményt, egy barátságos mérkőzés keretein belül az iskolások.
Fotó: Vajda János
A Szerencsi Tankerületi Központ még 2023 augusztusában pályázatot nyújtott be a Magyar Kézilabda Szövetség által kiírt kültéri pályaépítési nyílt programra. A sikeres elbírálást követően épült meg a Megyaszói Mészáros Lőrinc Általános Iskola udvarán a szabvány méretű kézilabda pálya. A beruházás 93.000.000 forint értékben valósult meg.
A gyerekek fejlődéséért
Hajdú Istvánné Megyaszó község polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, majd köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki segítette a kültéri kézilabda pálya megvalósulását és ezáltal lehetőséget adott arra, hogy az ország egy kisebb vidéki településén a gyerekek modern sportpályán sportolhassanak.
Megyaszón kézilabdapályát avattak
Fotók: Vajda JánosHangsúlyozta, hogy a település tehetséges fiatal sportolói ilyen körülmények között készülve a későbbiek során akár az élsportban is megállják a helyüket. Reményét fejezte ki hogy az iskola tanárai testnevelés órákat is tartanak majd ezen a pályán, nem csak kifejezetten a kézilabda sportágban, hanem egyéb sportágakat is kipróbálva.
Barátságos mérkőzés
Az ünnepélyes átadón beszédet mondott dr. Koncz Zsófia az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese, országgyűlési képviselő, dr. Vitályos Eszter kormányszóvivő, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, Bánné dr. Gál Boglárka a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke.
A program zárásaként a fent említett hölgyek barátságos mérkőzést játszottak az Egri NB1-es férfi kézilabda utánpótlás csapatával.
Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.
boon.hu video
- Az eső sem tudta elmosni a XII. Avasi Borangolást - Fotók, videó!
- Köszöntötték a szakmai fesztivál vármegyei sztárjait - videóval
- Újabb testvérvárossal bővült Miskolc - fotókkal, videóval
- Anomáliák Barkai László honlapja körül + Videó
- Sünök és egyéb kisállatok otthona lesz a Selyemréti Iskola kertje (fotókkal, videóval)