2024.05.06. 09:00
Hatodszor volt Halmajális Alsóbereckiben
A főzőversenyen a csapatok idén is sokféle ételt készítettek: az egyszerű halászlétől kezdve az egyben sült süllőn át egészen a pontyból készült ételekig.
Számolják a halakat a gyemek horgászversenyen
Fotó: BSZA
Hatodik alkalommal rendezték meg május elsején az alsóberecki Halmajálist. Emriné Bajnok Zita polgármester a helyszínen munkatársunknak elmondta: a rendezvény eredetileg egy baráti főzőversennyel kezdődött évekkel ezelőtt. Akkor találták ki, hogy akár egy nagyobb rendezvényt is rá lehetne szervezni egy ilyen programra. A megvalósítás után évről-évre egyre több élményelemmel bővítették a programot – tette hozzá a polgármester. Kiemelte: évek óta megszervezik ilyenkor például a gyermek horgászversenyt, amely során az az induló nyer, aki egy óra alatt a legtöbb halat fogja ki a vízből. A rendezvény helyszíne a település melletti, hét hektáros horgásztóként működő Bodrog-holtág partja, amely az önkormányzat tulajdonában van, de egy kft. üzemelteti.
A főzőversenyen a csapatok idén is sokféle ételt készítettek: az egyszerű halászlétől kezdve az egyben sült süllőn át egészen a pontyból készült ételekig. Az egyik csapat különleges, úgynevezett „fehér halászlevet” is főzött, amelynek – mint megtudtuk - a hagyományostól éltérő színét az adja, hogy tejszínes alapra készült. A kísérő programok során a gyerekeket ugrálóvár, csillámtetoválás és arcfestés lehetősége várta, míg a színpadon az alsóberecki Berecz Károly Napsugár Művészeti Óvoda gyerekei, a bodroghalmi Halom Népdalkör, valamint a Dopping együttes adtak műsort a vendégeknek.