2024.03.09. 16:48
A közrend és közbiztonság segítése a polgárőrök feladata + fotók
Vármegyei polgárőr közgyűlést tartottak szombat délelőtt Miskolcon. A napirendi pontok megtárgyalása után megtörtént a tisztújítás majd a kitüntetéseket és jutalmakat adtak át.
Tanácskoznak a vármegye polgárőrei
Fotó: Bujdos Tibor
A felvezető gondolatokban elhangzott, hogy 2023 a gondoskodó polgárőrség éve volt, melyben legfontosabb célul tűzték ki, hogy fennmaradjon a cselekvési aktivitás, erősödjön a lokálpatriotizmus és a polgárőrség egysége.
Csóra György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke beszámolt a szövetség 2023 évi tevékenységéről, a költségvetés végrehajtásáról, majd tájékoztatott a 2024 évi feladatokról és költségvetésről.
Kiemelt feladat a közrend fenntartása
Az elnök beszédében hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben végzett munka középpontjában a közrend és a közbiztonság fenntartása, az embereknek és a közösségeknek nyújtott támogatás és a karitatív munka állt.
A legnagyobb boldogság nem a szűk látókörű, önös célok megvalósításában rejlik, hanem abban a kihívásban, hogy a legtöbb ember számára jobb helyé tegyük ezt a világot
– idézte az elnök Bill Sullivan tudós gondolatait. Megállapította, hogy a szervezet harminchárom éves fejlődése során kivívta a magyar társadalom megbecsülését, mert polgárőreink tudják, hogy az ország, a vármegyénk, a lakókörnyezetünk, az emberek biztonsága nem magától való,
a közbiztonság megvalósításáért nap mint nap tenni kell.
Fiatalokat is várnak
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 358 település van és 204 településen 215 polgárőr egyesület működik. 2023-ban Rudolftelepen, Tokajban, Tornyosnémetiben, Nemesbikken, Fárkaslyukon, Egerlövőben, Szomolyán, Pingyomon, Ongán és Hernádszentandráson alakult polgárőr egyesület.
A polgárőrök létszáma 2024-re 6380 fő lett, ebből az ifjú korú polgárőrök 150 fővel képviseltetik magukat. A elkövetkezendő időszakban kiemelkedő feladat az ifjak, a fiatalok csoportjainak megszólítása a polgárőri tevékenység iránti érdeklődésük felkeltése. Fontos célkitűzés az egyesületeken belüli információáramlás modernizálása.
Új tisztségviselőket választottak
A továbbiakban Török Barnabás, a felügyelőbizottság elnöke ismertette a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Polgárőr Szövetség felügyelőbizottságának jelentését a 2023-ban végzett munkáról és ellenőrzési tevékenységről, majd dr. Kolontár Katalin igazgatási és oktatási alelnök beszámolt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Polgárőr Szövetség Egyesületének jogi és etikai helyzetéről.
Az alapszabály módosítás is megtörtént dr. Szemán Ákos elnökhelyettes levezetésével.
A közgyűlés végén személyügyi kérdésekről esett szó, megtörtént a tisztújítás majd a kitüntetések és jutalmak átadása következett.
Polgárőr közgyűlés 2024.03.09
Fotók: Bujdos Tibor