2024.04.02. 11:53
Ítélet születhet az elszabadult kisvonat kapcsán
Csütörtökön tárgyalja a Miskolci Járásbíróság az ügyet.
Elszabadult kisvonat
Tárgyalást tart a Miskolci Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a lillafüredi kisvasút „elszabadulása” és villamosnak ütközése miatt a módosított vád szerint közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolt meg az ügyészség.
Megfutamodtak a vasúti kocsik
2018. június 11. napján a hajnali órákban a Majláth telephely fővágányán egymáshoz kapcsolva hátrahagyott és leállított, egyenként 10 tonna súlyú vasúti kocsik légfék rendszeréből a levegő elszökött, amelynek következtében azok a Dorottya utca irányába enyhén lejtős pályaszakaszon megfutamodtak. A vasúti kocsik a vágányzáró sorompó használatának hiányában áttörték a telephely Dorottya utca felőli, zárt állapotú kapuját, ezáltal a nyílt vasúti pályára jutottak.
Nekiütköztek a villamosnak
Ezt követően a végállomásig tartó, mintegy 2 kilométeres útszakaszon 20-40 kilométer/óra sebességre gyorsultak fel, majd – kitörve az ütközőbakot – nekiütköztek a villamosmegállóból éppen induló és az Árpád út irányába szabályosan továbbhaladni szándékozó villamos középső részének.
Az ütközés során személyi sérülés nem történt, azonban a vádlottak cselekményükkel veszélyeztették a baleset helyszínén zajló közúti közlekedésben résztvevő személyek, illetve közvetlenül a villamosvezető és utasa életét és testi épségét.
Ítélethirdetés várható
A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint a csütörtöki tárgyaláson ítélethirdetés várható az ügyben.
Videónkat itt tekintheti meg:
boon.hu video
- Nagy szőlőrablás volt vasárnap az avasi Horváth-tetőn - képekkel, videóval
- Miskolci ír kocsmazenére táncolnak a margitszigeti szökőkút vízsugarai - képekkel, videóval
- Csigagél és mézből csokis finomság pörgette fel a Miskolci Termelői Napot
- Az ég a földdel ért össze szombaton este Miskolcon - képekkel, videóval
- Miskolc Város Borára, a Kabarra szomjaznak a borangolók - képekkel, videóval