Évekre börtönbe kerülhet a telefonáló

Akt.:
A hívásfogadó központot fenyegették meg
A hívásfogadó központot fenyegették meg - © Fotó: ÉM
Miskolc – Súlyos büntetést kaphat a bombariadóval fenyegetőző.

Ahogy arról beszámoltunk, pénteken reggel valaki azzal hívta a segélykérő hívásfogadó központot, hogy robbanóanyagot helyezett el ott, és fel fogja őket robbantani. Mivel a telefonáló nem mondta meg, melyik központra gondolt, így Miskolcon és Szombathelyen is kivonultak az állítás valóságtartalmát ellenőrizni.

Gőzerővel kutatják

Mint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon megtudtuk, egyelőre nincs meg a fenyegető, de gőzerővel dolgoznak a felkutatásán.

Egy hívás visszaellenőrzésének megvannak a maga technikai eljárásai, amelyről azonban – mint bűnügyi titokról – nem nyilatkoztak számunkra. Ha elfogják az illetőt, akkor három évre is rács mögé kerülhet, ugyanis tette a közveszéllyel fenyegetés bűncselekményét valósította meg, amelynek ez a büntetési tétele.

Öt év is lehet a tétel

Sőt, akár ettől hosszabb büntetés is elképzelhető, ugyanis ennek a bűncselekménynek is lehetnek minősített esetei. Ilyen a köznyugalmat súlyosan megzavarva minősítés, illetve a közérdekű üzem működésének megzavarása, amely jelen esetben akár meg is állhatja a helyét. Utóbbinál ez arra vonatkozik, ha a fenyegetés miatt ki kell üríteni, mondjuk, az épületet (egy kórház, posta vagy mondjuk a hívásfogadó központ), és így a működésében zavar történik. Mindkét esetnél öt évre ugrik a büntetési tétel…

ÉM-HI